“Bár a szívem kezd egy kődarabra hasonlítani, azért még fáj. Vele álmodok, vele ébredek. Nem bírom már sokáig ezt az egészet. Azt megígértem, hogy nem sírok már utána többet és ezt eddig be is tartottam. De az, hogy ne gondoljak rá… Fel akarom hívni. Hallani a hangját… Látni őt! Csak még egyszer legalább. Hihetetlen ez az egész. Vajon képes leszek valaha is elfelejteni csak egy napra legalább? Ha már az életben nem kellettem neki, az álmaimban mért van jelen? Mire volt jó ez az egész? Ő most boldog? Gondol néha rám? Szeretett valaha akár egy másodpercig is? Az egész egy hazugság volt tőle? Ez csak egy rossz rémálom, ugye? Mikor ébredek fel? És ha mégsem rémálom lenne véget ér valaha?”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése