Mert fáj, ha rám nézel, fáj, ha a közelemben vagy, ha meglátlak, ahogy a korodbeli emberekkel bohóckodsz. Utálom magam, amikor nem bírom KI, és hozzád érek. Fáj, amikor rám mosolyogsz, amikor meglátom a csillogást a SZEMEDBEN, vagy csak egyszerűen látom, hogy milyen vicces, amikor mérges vagy valamiért. Megrémít a szeretet, amit néha mintha látnék a szemedben… De ezen érzések közül a legrémisztőbb az, amit én érzek: hogy amikor rám mosolyogsz, a szívem megremeg. Amikor nem velem beszélgetsz, megszakad. Amikor úgy érzem, hogy szeretsz, legszívesebben magamhoz szorítanálak, és soha nem engednélek el. Néha elegem van az egészből, de ilyenkor egy újabb mosollyal ismét magadhoz láncolsz. De mégis az egész az én hibám. Mert szeretlek, amit tudom, hogy nem lehet… ez a legnyomorúságosabb az egészben! Hogy soha nem szerethettem volna beléd… Sajnálom…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése